Toszkána Grand Tour
Képgaléria | Toszkána Grand Tour
1. nap: Érkezés Toszkánába
Indulás reggel 6:15 órakor Budapestről a BOK Csarnoktól, találkozó 6:00 órakor. Utazás napközben Toszkána felé. Az utazás során 3-4 óránként tartunk 20-30 perces pihenőket. Este elfoglaljuk szálláshelyünket Montecatini Termében. A vacsora után érdemes felfedezni a várost, amely egy igazi toszkán település. Az egykori neves fürdőhelyen manapság is zajlik az élet: az utcák minden este megtelnek helybéliekkel és turistákkal, az éttermek, bárok és boltok késő estig tartanak nyitva. Siklóval feljuthatunk a város fölé magasodó középkori városrészbe, ahol csodás panoráma és hangulat fogad bennünket.
2. nap: Pisa és Viareggio
Reggel Pisába indulunk, a híres pisai ferdetorony városába. Itt megnézzük az 1173-ban felépített, 55 méter magas tornyot, ami a függőlegestől 4,6 méternyire ferde. A tornyon kívül megtekintésre érdemes még a pisai dóm a keresztelőkápolnával, valamint a korábban a pisaiak temetőjeként szolgáló Szent mező.
Az Arno folyón partján fekvő Pisa városa mindössze 15 km-re van a Tirrén-tengertől, ezért a nap második részében a tengerpart felé vesszük az irányt és a Viareggiói Riviérán strandolunk. A délutánt a tengerparton töltjük. Érkezés Montecatini Termébe az esti órákban.
3. nap: Firenze és Montecatini Terme*
Ezen a napon reggeli után Toszkána fővárosába, az ország egyik legnépszerűbb célpontjának számító Firenzébe utazunk. Közös sétánk során idegenvezetőnkkel fedezzük fel Firenze főbb látnivalóit (Piazza del Duomo, Dóm, Campanile, Orsanmichele, Palazzo degli Uffizi, Ponte Vecchio, Főtér stb.), ezután délutáni szabadidőt tartunk. Késő délután visszautazunk a szálláshelyre. A vacsorát követően a XIX. századi történelmi siklóval érdemes felkeresni a hegyre épült Montecatini Alto óvárost, ahonnan mesés panoráma nyílik a kivilágított fürdővárosra. A sikló éjfélig jár.
* Szombaton induló csoportjaink esetében a 3. napon hétfőn a Cinque Terre Nemzeti Parkba látogatunk, Firenzét pedig a 4. napon kedden fedezzük fel, összhangban a firenzei múzeumok nyitvatartásával.
4. nap: Cinque Terre
A reggeli után La Speziába utazunk. Innen indulva hajóval fedezzük fel a Cinque Terre Nemzeti Parkot. A Cinque Terre megismerésének leglátványosabb módja a hajózás. A nap során két alkalommal fogunk hosszabb időre kiszállni a hajóból: először Monterosso al Maréban, majd délután Porto Venerében töltünk el szabadidőt. Ennek során bőven lesz időnk ebédelni, strandolni és vásárolni ezeken a településeken. (Amennyiben az időjárás - főleg erős szél vagy esőzés miatt - a hajózást nem teszi lehetővé, a Cinque Terre-t vonattal járjuk be.)
Ligúria legismertebb látnivalója az ,,Öt föld”, ami valójában öt pici, autóforgalomtól mentes falu és egy nemzeti park a Ligúr-tenger partján. Apró pasztell színű házak rejtőznek a tenger fölé magasodó sziklafalakon. Az egész napot itt töltjük és akinek kedve úgy tartja, strandolhat is egyet valamelyik faluban a cinque közül. Este visszaérkezünk a szálláshelyünkre Montecatini Termébe.
5. nap: Volterra, San Gimignano és borkóstoló program
Ezen a napon Toszkána legszebb részére, a déli dombvidékre utazunk. Először Volterrába utazunk. A mozifilmek világából ismert toszkán várost még az etruszkok alapították az ókorban. Történelmi látnivalói és festői elhelyezkedése miatt sok utazó egyik kedvenc állomása. Délben San Gimignanót keressük fel. A középkori tornyairól ismert kisváros minden évben a csoport egyik kedvence, itt található a világ egyik legjobb fagyizója is, amely többször is világbajnokságot nyert.
Délután az utolsó megállónk egy fakultatív borkóstoló program lesz egy igazi toszkán gazdaságban. A program során először megmutatják nekünk a birtokot, ahol a szőlőtermesztés mellett olívaolaj készítésével is foglalkoznak. Ezt követően 6 tételes borkóstolón veszünk részt gazdag uzsonnával egybekötve (szalámi, bruschetta, pecorino sajt, szárított paradicsom, olívaolaj). Végezetül megkóstoljuk az émelyítően édes és erős Vin Santo desszertbort és természetesen a grappát sem hagyjuk ki. A program során lesz vásárlási lehetőség az elfogyasztott termékekből (borok, olívaolaj, balzsamecet). A program ára: 15.000 Ft/fő. A programra előzetes jelentkezés szükséges, díja a részvételi díjjal együtt fizetendő.
6. nap: Hazautazás és érkezés Budapestre
Korai reggeli után megkezdjük a hazautazást és folyamatosan utazunk Magyarország felé. Budapestre az esti órákban fogunk megérkezni, várhatóan 21:00 és 22:00 óra között (a forgalmi viszonyoktól függően változhat).
A programok napi sorrendje szervezési megfontolásból és az időjárás miatt felcserélődhet.
Hasznos tudnivalók
Részvételi díj információ
Időpontok és árak:
2025.04.29-05.04. 174.900 Ft/fő
2025.06.04-06.09. 179.900 Ft/fő
2025.07.08-07.13. 189.900 Ft/fő
2025.08.05-08.10. 189.900 Ft/fő
2025.08.18-08.23. 189.900 Ft/fő
2025.09.30-10.05. 179.900 Ft/fő
2025.10.10-10.15. 174.900 Ft/fő
2025.10.26-10.31. 174.900 Ft/fő
Előfoglalási akció: A részvételi díjból 10% kedvezmény jár 2025.01.31-ig történő foglalás esetén, de minden csoportban legfeljebb az első 20 fő foglaló erejéig. Az alábbi foglalási felületen látható ár a 10%-os előfoglalási kedvezménnyel csökkentett kedvezményes részvételi díj. Az előfoglalási kedvezmény minden utazásnál a reggelit tartalmazó részvételi díjból kerül jóváírásra.
Felszállási lehetőségek
- Budapest, Dózsa György út 1. BOK Csarnok előtt 6:15
- Budaörs, Garibaldi utca 2. McDonald's 6:35
- Fehérvári pihenőhely M7 Shell benzinkút 7:15
- Siófok Shell benzinkút Vak Bottyán utca 29. 7:45
- Balatonlellei pihenőhely M7 Mol-Marché 8:15
- Nagykanizsa M.Petrol benzinkút Vásárhelyi út 1. 9:30
- Utasfelvétel az indulás előtt 15 perccel!

Árinformációk
Az ár tartalmazza
Az ár nem tartalmazza
- Toszkán vacsora a szállodában öt estére 42.000 Ft/fő. Három fogás, italfogyasztás külön fizetendő
- EUB Storno és Top kombinált utasbiztosítás a teljes részvételi díj 2,7%-a + 4.260 Ft/fő
- EUB Top BBP utasbiztosítás (lemondási biztosítás nélkül) 4.260 Ft/fő
- Egyágyas szoba felára 60.000 Ft/fő (korlátozottan elérhető, társítás esetén nem kell fizetni)
- Pótágy kedvezménye 15.000 Ft/pótágy
Programok költségei (fakultatív)
- Fakultatív borkóstoló program 15.000 Ft/fő (jelentkezéskor fizetendő)
- Firenzei villamosköltség kb. 4-5 euró/fő (helyszínen fizetendő)
- Városnéző kisvonat Pisában kb. 10 euró/fő (helyszínen fizetendő)
- Strandbelépő (Viareggio, Monterosso) kb. 15-18 euró/fő (helyszínen fizetendő)
- Cinque Terre egész napos hajózási jegy felnőtt kb. 45 euró, gyerek 25 euró (12 éves korig) (helyszínen fizetendő)
- Egyéb belépőkre és programokra további 30-50 euró/fő lehet szükséges
Időpontok és árak
Árinformációk
Az ár tartalmazza:
Az ár nem tartalmazza:
- Toszkán vacsora a szállodában öt estére 42.000 Ft/fő. Három fogás, italfogyasztás külön fizetendő
- EUB Storno és Top kombinált utasbiztosítás a teljes részvételi díj 2,7%-a + 4.260 Ft/fő
- EUB Top BBP utasbiztosítás (lemondási biztosítás nélkül) 4.260 Ft/fő
- Egyágyas szoba felára 60.000 Ft/fő (korlátozottan elérhető, társítás esetén nem kell fizetni)
- Pótágy kedvezménye 15.000 Ft/pótágy
Programok költségei (fakultatív):